RSS:

Hungary

Wellness hétvége, Bikács, Zichy Park Hotel #1

by Mice007 on júl.25, 2010, under Hungary

Idei nyaralás kihúzva, legalábbis egyelőre. Talán még belefér majd a programba valami pihenés a nyár folyamán. Ismerős ajánlására választottuk ezt a helyet, egy kis lazításra jó volt, bár vegyesek az érzéseink.

A helyet a térkép szerint két úton lehet megközelíteni a városból, M7-en Fehérvárig, majd országúton lefele, vagy az új M6-on. Mivel az utóbbin még nem jártunk így erre vettem az irányt, főleg mert úgy hallottam sokkal kevésbé forgalmas mint az M7-es, különösen nyáron. Olyan 40-50km után szólt a GPS, hogy fáradjak le az autópályáról és országúton haladjak tovább, bedőltem neki, mivel friss térkép van rajta, gondoltam tudja mit csinál. Az út kellemes volt, pár településen mentünk keresztül, illetve Cecén, de erről majd hazafele bővebben írok.

Amikor Bikácson megláttam a szálloda tábláját és lekanyarodtunk a megfelelő irányba valami belső hang azt súgta, hogy ez egy de ja vu. Ahogy beértünk a park hotel területére már határozottan azt mondta, hogy DE JA VU, majd amint megláttam a parkolót ráeszméltem, hogy már jártam itt korábban, igaz csak egy ebéd erejéig. Na mondom akkor rendben vagyunk, a kaja tuti, reméljük a többi is rendben lesz.

Szokásos parkolós, becsekkolós, körülnézős téma után jött egy kis izgalom, mivel ez az első alkalom amikor kutyával mentünk nyaralni, így a csobbanós dologra gondoltuk a kutyát a szobában hagyjuk. Mivel ezt ugatással honorálta, így inkább kivittük a medence mellé. Pár óra után teljesen jól megértette a helyzetet így már nem zavarta, hogy ott van hagyva az árnyékban, mi meg pancsolunk. Úgy látszik a hely neki is új volt, mivel este illetve másnap más teljesen jól viselte a dolgokat.

Az első nap hamar elment, az egyetlen megemlítendő pont a vacsink volt. Az rögtön feltünt, hogy ellentétben a szálloda rész személyzetével, ahol mindenki kedvesen mosolygós volt, az étteremben kicsit gyászos hangulat uralkodott, egy mosolyt nem láttunk. Az evés után már mi sem voltunk annyira mosolygósak, végül tésztát ettünk megbolondítva egy zöldborsós pulykával, mivel a tészta eredeti feltét mellett rém száraznak bizonyult. Ez mondjuk 1x rendben is lenne, bár egy 4 csillagos hotel éttermében nem szokott kelleni összelegózni a vacsit két külön főételből, hogy jó legyen. Bár ilyenkor mindig arra gondolok, hogy lehet csak mi vagyunk finnyásak.

Az este klassz volt amúgy, sétáltunk, volt valami zenés dolog kint, illetve 9-10 között rengeteg szúnyog, de ez idén nem extra. Perdivel megnéztük az istállót is, első ló illetve szamár találkozó is megvolt. Első pár perceben kutya lefagyott és nézett, de utána oldódott a feszültség így közelebb mentünk, paci is nézte, nagyobb volt a feje mint az egész kutya :)

Másnap lazulás volt, ebédig nem is történt semmi említésre méltó. Az ebéd viszont megérdemel egy pár sort. Mivel a félpanzió reggeli-vacsora, így az ebéd vagy napi ajánlat (900 Ft/fő) vagy “a la carte”. Az aznapi ajánlat grill husi volt krumplival és salátával így ezt választottuk. Apropó árak, a sör olcsóbb volt mit a víz. Az ebéd végül egy vékonyka sült kolbászból, egy negyed szelet csirkemellből és egy pici tarjából állt, némi zöld salátával, majonézes öntettel és két szem krumplival körítve. Szerencsére én egy korsó sört ittam hozzá, így a mennyiség végül elég volt vacsiig. Már megint, lehet csak bennünk van valami hiba?! :P

Folyt. köv. :)

1 Comment more...

Micsoda meglepetések érhetik az embert

by Mice007 on júl.20, 2010, under Budapest, Kutyadolog, Mindennapok

Nos igen, mai délutáni kutyasétáltatás közben találkoztunk ezzel a jelenséggel. Sok mindent láttam már a városban, fura népek fordulnak meg és hagynak el, dobnak ki dolgokat de ez megmondom őszintén egy pillanatra ledöbbentett, utána pedig elmélkedtem.

A helyszín nem más, mint Budapest szíve, a Budapesti Műszaki Egyetem oldalában lévő parkoló egyik üres helye. A főszereplő pedig egy jobb létre szenderült kapirgálós csirke tollastul, fej nélkül a földön.

Hogy került oda? Ki rakta ki? Miért rakta ki? Miért pont ott? És egyáltalán, nooormáális?? – Ezek a gondolatok keringtek a fejemben amíg haza nem értünk. Természetesen értelmes magyarázatot nem sikerült találnom rá :)

Viszont ma is látszott, a kutyával való sok foglalkozás, tanítgatás azért meghozza a gyümölcsét, Perdi látta a számára azonosítatlan ojjektumot a földön, de ahelyett, hogy rárepült volna megállt és nézett rám, meg a tetemre, hogy a megoldó kulcsot adjam a történethez. Persze ez egy “fúj” szóban merült ki, megmondom őszintén más nekem se jutott eszembe a fej nélküli csirkét bámulva. Perdi pedig gondolkodás nélkül jött velem és hagytuk ott a későbbi szerencsés megtalálónak a tyúkot.

Kutya nevelésben igaz nem vagyok egy guru de nagyon sokat tanultam én is az elmúlt kb. fél év alatt a sok kutyaovi illetve kutyával tapasztaltabb ismeretség tanácsaiból. Ahogy a városban sétálunk sokat, úgy látom sokan vannak a kutyások közül akik szintén fontosnak tartják a kutyanevelést, viszont meglepő, hogy nagyon sokan láthatóan szenvednek (a kérdés, hogy a gazdi vagy a kutya szenved-e jobban) együtt. Kutya balra húz, gazdi jobbra húz szindróma és az ebből következő teljes egyet nem értés. Megjegyzem ez veszélyes is lehet.

Kutya nevelősdi témában gondolkodom, hogy lejegyzetelem az elmúlt időszakot itt a blogon, ezzel is segítve azokat a gazdikat akik főként első kutyások mint én is voltam, illetve szeretnének az eddigi mindenki megy a maga feje útján jellegű gazdi-kutya kapcsolatból kitörni.

Leave a Comment more...

Esztergom

by Mice007 on okt.06, 2009, under Hungary

One of the oldest towns in Hungary. Estabilished around 970. It is only a hour of driving from Budapest so really easy to get there. Of course there are other options like a nice train or bus. I’d recommend everyone who travelling to Hungary to visit this place. It is easy to spend a full day there, the center of the town is large enough to allow a lot of walking and also there are several good restaurants, pizzerias. There are also a lot of things to visit or to take amazing photographs. The old buildings, streets are a very nice subject to everyone.

Leave a Comment :, , , , , , , , , , , , more...

Few hours at Szentendre

by Mice007 on okt.04, 2009, under Hungary

My mom had a class reunion in a restaurant at Szentendre. She asked me to bring her back to home when the party is over so I thought it would be good to have a walk there and to take some photos too at the most prettier part of this place. We were there for a few hours only but this is just enough to survey this part.  It is a relatively small area, basically a street called Duna korzó with many sights and beautiful houses, restaurants and shops. Here are the photos I took:

1 Comment :, , , , , , , , , , , , , , more...

The new – old Szabadság híd or Liberty Bridge

by Mice007 on jún.01, 2009, under Budapest, Hungary

The Szabadság híd or Liberty Bridge (sometimes Freedom Bridge) in Budapest, Hungary, connects Buda and Pest across the River Danube. It is the third southernmost public road bridge in Budapest, located at the southern end of the City Centre.

The reconstruction work is finally done after a half year lag. It looks better than before, not only because it has the fancy light but they put back several missing decoration items too.

Today I went to the bridge to take some blue hour photos, here are the results:

2 Comments more...

Spring (or summer?) is here

by Mice007 on ápr.30, 2009, under Hungary

So I was a bit away from my blog because the good weather is finally here. Of course this is good for viruses too so I just got something but still alive. To celebrate the spring we went with a couple of friends to the Zemplén. This is a big national park in the north part of Hungary. We spent almost a week there in a hotel, taking photos, walking in the forest. Also the place has a big advantage, no cell phone coverage at all so that little thing was in quiet for a loooong time :) To cut this short let me share some photos with you:

Leave a Comment more...

Night photos from the Gellért Hill

by Mice007 on máj.29, 2008, under Budapest

Today, we went to a small hill very close to my place (about a 10 minute walk) and took some photos of the city. The bridge that you can see on some photos called Erzsébet Bridge (Elisabeth Bridge).

Visit this place in Google Maps

Leave a Comment more...

Lake Velencei

by Mice007 on máj.26, 2008, under Velence

A friend of mine joined us in taking some photos at the big lake close to Budapest

Visit this place in Google Maps

1 Comment more...


Tihany, Lake Balaton

by Mice007 on feb.04, 2008, under Hungary

In the end of May we looked around in Tihany. This is the most beautiful town around the lake in my opinion. The north shore of the lake is better for the photographer due to the higher altitudes of the land and the historical places.

Visit this place in Google Maps

Leave a Comment :, , , , , , more...

Looking for something?

Use the form below to search the site:

Still not finding what you're looking for? Drop a comment on a post or contact us so we can take care of it!

Visit our friends!

A few highly recommended friends...